Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy rövid mese és a hozzátartozó előszó a fenyőfáról..

2012.12.23

Jézus és a fenyő
Hiányzik az iskola! Nemcsak most, de a karácsonyi előkészületek felhozzák az emlékeket. Nagyon szerettem ezt az időszakot (is), minden évben készültünk kis ajándékokkal, műsorral a szülőknek, amit szívvel-lélekkel készítettem mindig. Rengeteg szép verset gyűjtöttem össze hosszú pályafutásom alatt, amit aztán beépítettem a műsoromba. Sok-sok kedves versem van, ezeket szinte mindegyiket tudom fejből, mert a próbák alatt én is megtanultam. Szinte mindegyik vershez kapcsolódik egy-két kis arcocska, hangocska, egy-egy meghatódott szülői, nagyszülői elérzékenyült tekintet. Ezek közül talán az egyik legkedvesebb (igaz nem vers)  a Jézus és a fenyő c. kis "legenda", amit annak idején amikor még a karácsony fenyőfa ünnep volt, a Kisdobos c. újságban találtam. Akkor még nem volt megszokott dolog Jézusról írni ezekben az újságokban, de ezt a kitépett lapocskát mai napig őrizgetem, nagyon a szívemhez nőtt. Ehhez is sok kis arcocska kapcsolódik a lelkemben. Most, először fogom elmesélni Fédrának is, azt hiszem most jött el az ideje.
5fe3p204z4y.gif
Mikor Jézus a Földön járt, a gonosz emberek elől bujdosnia kellett. Egyszer, amikor üldözték, egy sűrű lombú fa ágai közé húzódott. A fa ráripakodott:
 -Menj innen, ne rejtőzz a lombjaim közé! Ha ellenségeid rád találnak, engem is elpusztítanak.
Futott tovább Jézus, de a többi fa is elutasította sorra.
Végül egy fenyőfához ért. Ennek alig volt lombja. Ritka ágain rövid tűlevelek nőttek.
A fa megszólalt:
 - Gyere, simulj a törzsemhez! Ne félj, nem találnak rád!
Jézus a fa törzséhez lapult. A fenyő leeresztette ágait, s eltakarta a menekülőt. Amikor megszabadult, megáldotta a fenyőt:
 - Soha ne hullasd el a leveledet! Akkor is virulj és zöldellj, amikor a többiek levéltelenül sorvadoznak! Te légy a legdélcegebb, a legszívósabb minden társad között! Élj meg mindenütt! Légy az emberek öröme, és emlékezetemre ágaidon gyújtsanak karácsonyi gyertyát minden esztendőben!

Tudom, hogy nem ez a karácsonyfa igazi története, de nekem ez nagyon tetszik, közel áll a szívemhez.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.